BÓNA
JENŐ
|

|
„Akármennyit
tanulhatunk, ha valaki nem
született tehetségesnek, abból
sohasem lesz jó festő. A tehetség azonban
önmagában kevés ahhoz, hogy az
utókor
számára maradandót alkossunk,
kitartás,
szorgalom és elhivatottság is kell.
Csak így tudjuk megjeleníteni, lefesteni,
képbe
önteni azt a belülről fakadó
érzést, amely tulajdonképpen a festő
lelke.”
Ez a hitvallása Bóna Jenő
festőművésznek, aki az alföldi ember, az ősi magyar
táj egyik ma élő,
legnevesebb kiskőrösi festője.1962-ben született
Kecelen. Tehetsége már fiatalon
megmutatkozott, hivatásszerűen mégis csak
később
fordult a festészet felé.
Minden technikát kipróbált, de
bevallása
szerint leginkább az olaj markáns
színeivel tud azonosulni, ezzel tudja leginkább
érzéseit kifejezni. „A
téma végtelen,
csak ecsetet kell ragadni, és meg kell festeni.”-
vallja a
művész, mikor arról
faggatják, melyek a kedvenc témái.
Elsősorban az
Alföld szépsége ragadja
magával, de szívesen fest portrékat,
csendéleteket is. Gyakori résztvevője
alkotótáboroknak, képeit több
helyen is
kiállítják. Festményeit
több
éve viszik Japánba, ahol egy tokiói
és egy kobei
galéria állandó
kiállítójának
számít.
Kérek
értesítést a művész
új
alkotásairól és az
akciókról >>
|

Bóna
Jenő: Alkonyi vadkacsák
olaj
70x100
árajánlat
|

Bóna
Jenő: Tavaszi csokor
olaj
20x15
árajánlat |

Bóna
Jenő: Ragyogó pipacsok
olaj
40x20
árajánlat |
|
|

Bóna
Jenő: A téli Pest
olaj
50x70
árajánlat | 
Bóna
Jenő: Sáros úton döcögő
olaj
40x60
árajánlat
| 
Bóna
Jenő: Pirosló csokor
olaj
20x15
árajánlat | 
Bóna
Jenő: Margaréták fényben
olaj
60x30
árajánlat
| 
Bóna
Jenő: Alkonyi Mártély
olaj
15x20
árajánlat
| 
Bóna
Jenő: Virágos rét
olaj
15x20
árajánlat |

Bóna
Jenő: Csekésző
olaj
30x40
árajánlat
|

Bóna
Jenő: Délután repülés
olaj
40x60
árajánlat |

Bóna
Jenő: Távoli torony
olaj
15x20
árajánlat |

Bóna
Jenő: Múzeum körút
olaj
40x50
árajánlat
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|